Versek és novellák

Honlapomon a 2009-től írt verseim és novelláim olvashatók

Áradás


Árad a Sajó, a Szamos, a Tarna,

Észak-Magyarország újabb bajba’,

nyíló virágokról jobb lenne írni,

ha senkinek nem lenne oka sírni.


Ezrek éjjel-nappal talpon a gáton,

homokzsák kézben és fáradt vállon,

Edelény utcáin hömpölyög az ár,

a szentendrei Skanzen romokban áll.


Az M1-es beszakadt váratlanul,

idén májusban is a víz lett az úr,

aszfalt közepén mint lázadó szolga,

s autókat emésztene kráter gyomra.


Csapás, csapás hátán, nyögi az ember,

segítő kéz most mindenhová elkel,

a természet kivételt velünk sem tesz...

Óvjuk a földet, amíg késő nem lesz!


2010. 05. 18


Ablakomból nézem a telet


Ablakomból nézem a telet,

szemben erőmű füstöt ereget,

úgy úszik bele a szürkeségbe,

ahogy gondolat a feledésbe.


Hópihék kavarogva szállnak,

kezét mintha ráznák a szitásnak,

székemből már fel kellene állni,

lassan a kéményeket sem látni.


Istenem, most úgy haza mennék,

csalogat sok gyermekkori emlék,

de jó lenne kimenni a dombra,

onnan nézni hókendős falumra.


Csodálnám a fehérlő tájat,

menyasszonynak öltözködött fákat,

jó volna a cinkéket meglesni,

vagy mezőn szarvas nyomot keresni.


Szobámból nézem csak a telet,

varjak szállnak el a remiz felett,

közben kigyúltak az est fényei,

s aludni térnek a múlt képei.


2010. 01. 31.


Mesét lehet az ősz 2.


Az ősz lopva lehelt csókot a tájra,

mint kislány az ablaküvegre,

hogy otthagyja nyomát pirosló szája,

s hajába simítson új szerelme.


A hegygerincen még zöld a fa ága,

később öltözik bronzszínűbe,

vár még, ahogy türelmes asszony vágya,

mikor szülöttjének kell mesélnie.


Fűszálakon már tücskök nem zenélnek,

s dombok mögül később kél a Nap,

de lombokon aranyló fények gyűlnek.


A levelek mind kosztümöt cserélnek,

majd ledobják magukról megunt

rongyukat, kapuja elé a télnek.


Adrienn 2009. szeptember 226.

Mesét lehel az ősz

Az ősz csendben lehelt a tájra,
mint gyermek az ablaküvegre,
hogy valamit rajzolni tudjon rája,
ami pár pillanatra maradhat meg.

Még zöld a lomb a hegygerincen,
bronz színét csak később mutatja,
miként türelmes asszony a vágyait,
mikor szülöttje mesélni marasztja.

Lassan a hajnalok lehűlnek,
elszenderülnek a hosszú nappalok,
s az ágakra aranyló színek gyűlnek.

Minden nap elmondja meséit,
amíg magára ölti majd ledobja,
rozsdás köpenyét a tél küszöbéig.
2009. szeptember 22., 00:57:08




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 5
Havi: 226
Össz.: 77 064

Látogatottság növelés
Oldal: Természet
Versek és novellák - © 2008 - 2024 - amoriana.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »