Áradás
Árad a Sajó, a Szamos, a Tarna,
Észak-Magyarország újabb bajba’,
nyíló virágokról jobb lenne írni,
ha senkinek nem lenne oka sírni.
Ezrek éjjel-nappal talpon a gáton,
homokzsák kézben és fáradt vállon,
Edelény utcáin hömpölyög az ár,
a szentendrei Skanzen romokban áll.
Az M1-es beszakadt váratlanul,
idén májusban is a víz lett az úr,
aszfalt közepén mint lázadó szolga,
s autókat emésztene kráter gyomra.
Csapás, csapás hátán, nyögi az ember,
segítő kéz most mindenhová elkel,
a természet kivételt velünk sem tesz...
Óvjuk a földet, amíg késő nem lesz!
2010. 05. 18
Ablakomból nézem a telet
Ablakomból nézem a telet,
szemben erőmű füstöt ereget,
úgy úszik bele a szürkeségbe,
ahogy gondolat a feledésbe.
Hópihék kavarogva szállnak,
kezét mintha ráznák a szitásnak,
székemből már fel kellene állni,
lassan a kéményeket sem látni.
Istenem, most úgy haza mennék,
csalogat sok gyermekkori emlék,
de jó lenne kimenni a dombra,
onnan nézni hókendős falumra.
Csodálnám a fehérlő tájat,
menyasszonynak öltözködött fákat,
jó volna a cinkéket meglesni,
vagy mezőn szarvas nyomot keresni.
Szobámból nézem csak a telet,
varjak szállnak el a remiz felett,
közben kigyúltak az est fényei,
s aludni térnek a múlt képei.
2010. 01. 31.
Mesét lehet az ősz 2.
Az ősz lopva lehelt csókot a tájra,
mint kislány az ablaküvegre,
hogy otthagyja nyomát pirosló szája,
s hajába simítson új szerelme.
A hegygerincen még zöld a fa ága,
később öltözik bronzszínűbe,
vár még, ahogy türelmes asszony vágya,
mikor szülöttjének kell mesélnie.
Fűszálakon már tücskök nem zenélnek,
s dombok mögül később kél a Nap,
de lombokon aranyló fények gyűlnek.
A levelek mind kosztümöt cserélnek,
majd ledobják magukról megunt
rongyukat, kapuja elé a télnek.
Adrienn 2009. szeptember 226.