Versek és novellák

Honlapomon a 2009-től írt verseim és novelláim olvashatók

Ne bennem higgy

 

Ne bennem higgy, inkább bízz magadban,

hogy tudsz majd szeretni húsz év múlva,

ha testünket másféle láz nyúzza,

s hidd el nekem, hogy én így szeretlek.

 

Nem ígérek, hogy ne csalódj bennem,

ha mennünk kell az életen túlra,

úgy gondolj vissza a több mint húszra,

hogy miénk volt a legszebb szerelem.

 

2011. április 13.

 

 Szakadj brokát!

 

Lezártam a múltból, többé ne fájjon,
hátrahagyva tucatnyi széles álmom,
lelkembe csend, majd a béke költözött,
de egyedül állok egy függöny mögött.

Vörös e brokát, mint szívemnek vére,
nehéz szövet, súlyos az álmok vége,
selymes, érintése lágy és kellemes,
ha mindenik vágyam nem is volt nemes.

A függönyön túl valakik még várnak,
talán jók, vagy talán csalfák az árnyak,
de jövőm ott van, a másik oldalon,
jelenem pedig, ezen a színpadon.

Várok, a szövet semerre se mozdul,
súgóm alszik, a közönség már fordul,
szívem kiált, még főszerepre vágyik,
szakadj brokát! Szerelem égj halálig!

 

2010. 08. 23.

 

 

 

Most lefekszem

 

Most lefekszem és behunyom a szemem,

hagyom, hogy kinyíljon szebbik világom,

hol bátran andaloghat hű képzeletem,

s magamat is sokkal boldogabbnak látom.

 

Belül egyszerűbb, világosabb minden,

fekete árnynak nem legyeznek körül,

ezernyi fény csillan, ígéret varázslat,

játszom és elhiszem nem vagyok egyedül.

 

Kigondolom a kérdést majd a választ,

nem kell félnem, hogy bárki is kinevet,

egyszerű szavakkal bélelem ki álmom,

s csupán egyetlen szó mindenre felelet.

 

Most lefekszem és behunyom a szemem,

ringatom magam reményem nyugágyán,

jöttöd a takaróm, magamhoz ölelem,

fejem alatt tiszta bizalmam a párnám.

 

2010. 03. 20.

 

Megölhetsz, ha azt akarod

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de fegyvert kezedbe nem adok.

Ölj meg engem puszta kézzel,

haldokoljak ölelésben.

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de mérget kezedbe nem adok.

Ölj meg engem csókjaiddal,

fuldokoljak ajkainkban.

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de tüzet kezedbe nem adok.

Ölj meg engem égő vággyal,

haldokoljak mámorában.

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de ollót kezedbe nem adok.

Ölj meg engem harapással,

ne lehessek soha mással.

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de nyilat kezedbe nem adok.

Ölj meg engem két szemeddel,

ragyogásuk hamvasszon el.

 

Megölhetsz, ha azt akarod,

de ásót kezedbe nem adok.

Ölj meg engem szerelmeddel,

testem testeddel temesd el.

 

2010. 03. 06.

 

Mindent vagy semmit...

 

Véresre dörzsölte hiányod a lelkem,

bilincsemért, ó mennyit küzdöttem veled,

talán azt akartad mindörökké fájjon,

kínok közt szenvedjek, ha elveszítelek.

 

Bűnhődtem eleget, ne büntesd már tovább,

esztelen óhajom szédült kapzsiságát,

a mindent vagy semmit én már nem akarom,

elég lesz ha érzem szíved forróságát.

 

Évszakok kajánul mosolyogtak rajtam,

remegve kutattam melyikben jössz felém,

úgy tűntél el, mint nyom a homokviharban,

csak porával fújta tele szemem a szél.

 

Itass meg ajkadból, végre adj egy kortyot,

ostobaságomért ne vond meg kegyelmed,

te sem hihetted, hogy útjaink szétválnak,

s eltudod dobni majd végleg e szerelemet.

 

2010. 03. 06.

 

 

 

Szólj hát végre!

 

Régi kedvesem hangját felidézem,

az alkonyat oly némán folyt körül,

szavai csobbanását most is érzem,

miként lüktető szívembe merül.

 

Orgona zúg fel üres templomomban,

billentyűin játszik mély sóhajom,

egy galamb reszket kint az ablakomban,

de bent hidegebb van, inkább hagyom.

 

Beszélj hozzám, hogy minden gyertya égjen,

nézd legalább ezt a szép madarat,

ha nem szeretsz is, engedd, hogy ő éljen,

 

megcsendüljön ajkadtól minden harang,

szólj hát végre, mentsd meg ezt az egyet,

ha több mondandód már nem is maradt.

 

2010. február 01

 

Így adnám neked

 

Feltöröm a csendet,

ahogy anyám törte a diót,

ha sütni készült valami jót,

amikor haza várt.

Így adnám neked a szerelmet.

 

Morzsolom a csendet,

ahogy nagymamám az olvasót,

ha látott szívből kérni valót,

mit csak Isten adhat.

Így adnám neked a szerelmet.

 

Simítom a csendet,

ahogy takarót az ágyamon,

hová ölelni vár két karom,

mint a Nap a hajnalt.

Így adnám neked a szerelmet.

 

Ringatom a csendet,

ahogy szülőanyja gyermekét,

hogy ölében hunyja le szemét,

míg álomba merül.

Így adnám neked a szerelmet.

 

Figyelem a csendet,

ahogy őr a kései lépteket,

ha várja még akit beereszt,

mert egyszer hazaér.

Így adnám neked a szerelmet.

 

2010. január 20.

 

 

 

Szeretlek

 

Őrizlek, mint örökmécses a fényt,

hordozlak, mint óceán a habjait,

mint a rab, ki megszolgálta láncait,

a részemmé váltál, de szeretsz-e még?

 

Mindhiába múlt el megannyi éj,

és virradt újabb értelmetlen hajnal,

olyan gyatrán harcoltam önmagammal,

időfátylam átperzselte a remény.

 

Sejtheted-e mennyire szeretlek,

hogy átjárod minden kis gondolatom,

kéretlenül mindenem neked adom,

s alamizsnádért szüntelen kereslek.

 

Ha tehetném, szívem ketté törném,

neked adnám, hogy érezd mit élek át,

így együtt élhetnénk a legszebb csodát,

örök szerelmet a halandók földjén.

 

2010. január 08.

 

 

Jönnél, tudom

Jönnél, tudom, de én már nem akarlak,
lehúzott redőny mögé eltakarlak,
többé nem mondom ki nevedet,
és nem hallom meg, bárki is emleget.

Csókom ne kívánd, értem ne égj lázban,
keserűség ízét hagytad a számban,
játszadoztunk, hogy örök nyár van,
de őszben jártunk, esti félhomályban.

Jönnél, tudom, de én már nem akarlak,
fehéren-feketén zárult egy ablak,
érzem, szíved még fényre vágyik,
de régi szobámban csak pók cikázik.

Porszemcsék alusszák édes álmukat,
szerelmem heve nem tör köztük utat,
Ikarosz szárnyán emelkedtél,
végül te is, örökre, odavesztél.

 

2009. 11. 22.

 

 

 

Nem akarlak felejteni

 

Egyre gyakrabban lepnek meg a képek,

ébredezni vágynak száműzött emlékek,

minden szép már, mint a hófödte sziklák,

távolból fehérlő, s megcsillanó szikrák.

 

Mosollyá váltak szememben a könnyek,

esti magányom is mindig egyre könnyebb,

nem kérlellek már, nem zúdul panaszom,

hisz szerelmed volt az igazi tavaszom.

 

Talán a fogyó Hold hozott ily’ közel,

vagy a távolodó ősz nyugalma ölel,

de lehet, csak most kezdtem megérteni,

nem tudlak, s nem is akarlak felejteni.

 

2009. 11. 03.

 

 

Szerelmes szívek zátonya

 

Jártam a szerelmes szívek zátonyán,

Ott már millió hajó fennakadt,

Kincseket rejt mélyen az óceán,

A legszebben csengő szavakat.

 

Csókoktól dagadt vitorlákat téptek,

Szívekbe plántált vak remények,

S akik a bárkával ideértek,

Tudják e szavak mennyit értek.

 

Kivetett halai a szerelemnek,

A parton még dagályra várnak itt,

S aranyló homokon megpihennek,

Kifosztott, meglopott álmaik.

 

 2009. 07. 30.

 

Egy másik világban

 

Egy másik világban jártam pénteken,

Ott vártál rám és én tudtam, ott leszel.

Megragadott, vitt feléd az érzelem,

S tovatűnt minden kérdés és félelem.

 

Ha volt is korábban némi kételyem,

Hozzád közeledve eltűnt hirtelen.

Csoda történt mint a Vörös-tengeren,

Szétvált a tömeg és ott voltál velem.

 

Mindenki más időzónába került,

Tekinteted ágyán lényem elmerült.

Gyengéd érintéssel fogtad meg kezem,

Ajkadról mint a méz csorgott le nevem.

 

Első csókjaidtól testem felhevült,

S felettünk boldogan két angyal derült .

Egy másik világba vittél pénteken,

Együtt voltunk ott, mi és a szerelem.

 

2009. 07. 12.

 

 

 

 Nem tudom

 

Nem tudom hogyan kellene
jobban, nem gondolni rád.
Nem tudom hogyan kellene
jobban, végleg elfeledni.
Nem tudom hogyan lehetne,
ennél is jobban szeretni.

2009. 03. 22.

 

 

 

 

 

Egy szerelmes férfi vallomása

 

Csak egy percet kérek,
hogy elmondhassam mit érzek.
Csak egy pillanatra nézz rám,
legalább csak egyetlen egyszer,
ne is nézz, csak hallgass némán
és tudd: kell, hogy legyen Isten,
mert senki más nincsen, aki
ilyen szépséget alkotni tudna.
Nincs az a legmerészebb álom,
nincs olyan igazgyöngy
vagy gyémánt a világon,
sem semmiféle kincs,
amely értéktelen,
ócska kacattá ne válna
minden férfi előtt, aki
angyali gyönyörűségedet látja.
Olyan ékszert vagy Te,
amit csak bársony dobozban illik tartani,
s amely nem ékesíthet senkit, soha.
Olyan tisztának,
olyan érinthetetlennek látlak,
hogy az esélytelenek tébolyult
nyugalmával sugározhatom feléd
a puha érintésű gondolatok
lábaid előtt meghajló áradatát.
Nem tehetek semmit.
Leborulok Isten alkotása előtt.
Nem akarom elkövetni újra
azt a hibát, hogy Rád nézek,
de nincs már akaratom sem,
melyen uralkodhatnék.
Vannak a világnak csodái,
szám szerint is
szokták jegyezni őket,
de Szemirámisz függőkertje semmi,
ahhoz képest, amilyen csodásnak
én látlak Téged.
Gyakorlatilag
arcod rézbe akarnám karcolni
és elküldeni abba a csomagba,
amit az emberiség küldött a világűrbe.
A Te arcodnak kellene hirdetnie:
íme világegyetem!
A Föld bolygón ez a legszebb!
Nézzétek!
Ha megtépnéd a ruhád,
vagy korommal kennéd be az arcod,
és hajad kócosan mókázna
mint reggeli ébredésedkor,
akkor se tudnád eltüntetni soha
a lényedből kiáradó szépséget.
Hallod amit mondok?
Vagy már nem is beszélek?
A vágy tüze gyorsan éget.
Talán már nem is létezem.
Talán ezért nem felelsz.
Talán ezért marad örök
viszonzatlanságban ez a szerelem.

2009. 03. 15.

 

A szerelem partra vetett halai

Egyszer már szerettünk,
egyszer már szeretve voltunk,
vagy talán többször is
a boldogságban úsztunk.
Volt, hogy heves vihar
kergetett a mélybe,
volt, hogy az apály
szívünket elérte.
Máskor orvhalászok
kivetett hálója
lett, igaz szerelmünk
kegyetlen rablója.

Mégis vergődünk mind,
meglopott álmaink homokján,
a viszonzott csókok és ölelések
mámoros, édes óceánja körül,
mint a szerelem partra vetett halai.
Sóvárgunk, hogy valaki visszadobjon,
vagy a dagály mélyre besodorjon
akkor is, ha ott a nagy cet
már kitátotta éhes száját
és újabb áldozatként ránk vár.

2009. 03. 20.

 

Fogoly vagyok

 

Fogoly vagyok önkéntes zárkámban,

s elképzelem hogyan élhetnek a kintiek,

akik ma kéz a kézben járkálnak,

akik együtt hajtják álomra fejüket.

 

Foglya vagyok megtiport szívemnek,

börtönöm egy álnokul őrjítő érzelem,

s nem tudom áldjam-e vagy átkozzam,

hogykísérteted rajta ül a lelkemen.

 

2009. 03. 22.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 17
Heti: 49
Havi: 270
Össz.: 77 108

Látogatottság növelés
Oldal: Szerelmes versek
Versek és novellák - © 2008 - 2024 - amoriana.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »